A. Varga Imre

Alkotásai

A. Varga Imre 1953-ban született Kecskeméten. Először a fémiparban dolgozott, az itt szerzett élményei, a fémekkel való munka, az ipari környezet műveinek gyakran visszatérő témája. Később a Katona József Múzeum grafikusa és kiállításrendezője volt. Szabadúszó képzőművész, annak minden felszabadító szépségével és gyötrelmeivel együtt. Örvény és mélyvíz mindig volt, a felszínen maradás teljes odaadást igényelt.

Képzőművészeti tanulmányait Goór Imre szabadiskolájában kezdte, de sokat tanult Hézső Ferenctől és dr. Bánszky Pál művészettörténésztől is. A fantáziátlannak, unalmasnak tartott modellrajzolást elsajátította, de hamar félre is dobta.

Alkotói munkásságának indíttatása idején nagy hatással volt rá a hatvanas évek végén Kecskemétről induló, később Szentendrén a Vajda Stúdiót megalapító „edvinisták” csoportja, fe Zámbó István és fe Lugossy László formabontó tevékenysége. Önálló alkotói világát fokozatosan építette, a korai, többnyire fekete-fehér rajzain a fémipari környezet jelenik meg erőteljes, absztrahált formában. Ember és tárgy, ember és gép azonos minőségű képi alkotóelemként jelenik meg művein.

Később egyre erőteljesebb színvilág bontakozik ki és öntörvényű, vibrálóan színes, dinamikus képek születnek. Vonzódik Kondor Béla művészetéhez, a szentendrei iskola mestereinek művészetét éppúgy megcsodálta, mint Nagy István tőmondatos robosztus világát (erre leginkább szénrajzai utalnak), de soha nem utánoz, saját látomásai mozgatják alkotói fantáziáját.

Mint a folyó, amely több forrásból táplálkozva saját medret építve, a tenger ígéretével járja önálló útját. Herbert Read „A modern festészet” c. művét rongyosra olvasva, a hetvenes évek elején kezdett ismerkedni a kubizmus, a dadaizmus, vagy a szürrealizmus világával. Figyelemmel kísérte és inspirálóan hatott rá a Kecskeméti Művésztelep első korszakának tobzódó színessége, felszabadult szellemisége. Különösen Perlott Csaba Vilmos és Gráber Margit művei ragadták meg. Mindent magába szívott, ami új lehetőségeket ígért a kor kifulladóban lévő alföldi festészetének, legfeljebb az impresszionizmussal kacérkodó világához képest.

Soha nem kötődött a kecskeméti művészeti hagyományokhoz vagy mesterekhez, bár a nyolcvanas évek elejétől részese a város képzőművészeti életének, ha nem is magányosként, de különutasként. Ami nem csoda, hiszen a hetvenes-nyolcvanas években városunk és a megye képzőművészetét (néhány üdítő kivételtől eltekintve) még jelentősen meghatározta a Kecskeméti Művésztelep második korszakának Révész Imre által fémjelzett népies realizmusa és az alföldi festészet hagyománya, ami tőle idegen volt. 

Vargát mindig is a konstrukció izgatta, a szerkezet statikája és dinamikája feszegeti szűkre szabott képi tereit. Áttört struktúrái olykor önálló térinstallációként, máskor a festményekből kinőve lepik meg és inspirálják a befogadói fantáziát. Ember és architektúra kölcsönhatásában és folyton megújuló vonzásában újabban egyre inkább kitekint álmai fátyla alól és rácsodálkozik a teremtett világ szépségeire, elmerülve a kert növényeinek struktúrájában, a folyamatos újjászületés csodájának megélésében.

(Balanyi Károly nyomán)